Hírek

  • Átadták az első adag maszkot a Vörösmarty Színház munkatársai

    A koronavírus járvány idején a Vörösmarty Színház munkatársai is kiveszik részüket a segítségnyújtásból a védelem területén.


    Vörösmarty Színház mindennapjai és Meseszínház

    A koronavírus járvány immár mindenkit száműzött otthonába. A Vörösmarty Színház társulata, munkatársai is otthon vannak, ki így, ki úgy üti el az időt. Ezért is indítottuk útjára új sorozatunkat Élet a karantén alatt címmel, hogy közönségünk se maradjon hírek nélkül. Kicsit bepillanthatnak munkatársaink, művészeink életébe, ki mit csinál a négy fal között. 


    Magyar Teátrumi Társaság üzenete a Színházi Világnapon

    Március huszonhetedike van, ez a nap 1961 óta a Színházi Világnap. 1978-tól a világ valamennyi országában üzenettel köszöntik e napot. Az üzenet, melyet minden évben a világszínház egyik jelentős alkotója ír, felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tiszteleg a színészek, a színházi dolgozók előtt, kéri a közönség szeretetét és támogatását.


Indul az évad a Nemzetiben

2019-09-02 14:00:00

Emlékeznek Luchino Visconti 1960-ban bemutatott, mára már legendássá vált filmjére, a Rocco és fivéreire, a fiatal Alain Delon főszereplésével? A film forgatókönyve alapján rendezi meg a Nemzeti előadását Vidnyánszky Attila. Együvé tartozás, küzdés a fennmaradásért, a boksz és az edzőterem, a szerelem, a fivérek egymás iránti szeretete, a közöttük óhatatlanul kialakuló versengés, és nem utolsó sorban a szülőföld utáni vágyakozás teremtik meg azt a drámát, ami e történetet egyetemessé teszi.

A főbb szerepekben: Barta Ágnes, Berettyán Nándor, Bordás Roland, Bánsági Ildikó, Udvaros Dorottya.


Bemutató: 2019.szeptember 19.