Azt a részt mindannyian ismerjük, amikor egyszer csak egy felügyelő azt mondja: senki nem mehet sehova, hölgyeim és uraim, a gyilkos köztünk van. A legjobb krimikben (egyébként a csapnivaló krimikben is) ilyenkor a kérlelhetetlen logikájú vizsgálat végigmegy mindenkin egyesével, keresztkérdések és felismerések, titkok és hazugságok, őszinteségi rohamok és indulatos dühkitörések váltogatják egymást, míg végül az olvasó (néző) gyanúja (már csak azért is, mert sok krimit olvasott már) lassanként a legkevésbé gyanús szereplő felé fordul. Biztos ő volt, ha a többiek túl gyanúsak… aki túl gyanús, az biztos nem tehette… ám az útvonal, a bizonyítás kacskaringós menete általában a szerző leleményére van bízva.

De ma este nem. Pedig ebben a játékban is az első pillanattól kezdve ismerős lesz a nézőknek a helyzet. Tett van, tettes van, színen lévő gyanús gyanúsítottak vannak. Azonban ezúttal nem bízhatjuk a szerzőre a kalandos bizonyítást – azt ugyanis ezen az estén magának a nézőnek kell majd elvégeznie. Megfigyelni, belekérdezni, ellentmondásokra bukkanni, hazugságokat leleplezni. A színpadon álló színészek mindent megtesznek majd, hogy ártatlannak tűnjenek, a felügyelő mindent megtesz majd, hogy a nézők figyelmét apró részletekre irányítsa… de az este kezdetekor még senki nem fogja tudni, ki a gyilkos. Se a játszók, se a nézők. Paul Portner darabja nem is darab igazából, hanem egy aprólékosan kidolgozott játékszabály-gyűjtemény… a többi pedig improvizáció, emberismeret, empátia és oldott társasjáték nagyszerű színészekkel.

Egy pad, egy kert, valahol a háttérben egy ház, benne a családtagok, akiknek csak a hangját halljuk. A padon egy lány, mellette egy fiú, köztük egy egyre erősödő kapcsolat. A szórakoztató olasz színpadi játék két fiatal fordulatos, olykor hatalmas érzelmi hullámokat keltő szerelmi története. Az egyetlen nap alatt játszódó történetben hőseink a megismerkedéstől egészen az eljegyzésig jutnak, ám közben a párkapcsolatok minden stációját bejárják; egymáshoz simulástól az ádáz veszekedésig, feltétel nélküli szerelemtől az önző, a másikat rabul ejtő ragaszkodásig. Voltaképpen nem történik más, mint hogy két ember tipikus élethelyzetekben lavírozik egymás felé. Olyan… életszagú az egész. A mű a férfi-nő kapcsolat szeszélyességét kívánja ábrázolni, s közben megmutatja ennek azt az oldalát is, amelyről kevesen szeretnek beszélni, pedig csakis úgy lehet valami őszinte, ha a helyzet fonákját is láttatni engedi. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy lehetséges-e huszonnégy óra alatt halálosan szerelembe esni?Az első perctől az utolsóig ismerős történetet látunk megelevenedni a színen. Mondhatnánk, hogy talán kissé unalomig ismételtet, de hazudnánk magunknak. Mert igenis, vannak olyan dolgok, amiket érdemes újra és újra megvizsgálni. A szerelem ilyen. Egyszerre csodálatosan – és félelmetesen ismerős történet!

A szórakoztató, olasz színpadi játék két fiatal fordulatos, olykor hatalmas érzelmi hullámokat keltő szerelmi viháncolása. Az egyetlen nap alatt játszódó történetben hőseink a megismerkedéstől egészen az eljegyzésig jutnak, ám közben a párkapcsolatok minden stációját bejárják; egymáshoz simulástól az ádáz veszekedésig, feltétel nélküli szerelemtől az önző, a másikat rabul ejtő ragaszkodásig. Vigyázat: egyszerre csodálatosan és félelmetesen ismerős történet!Ezt a szerelmi történetet 14 éves kortól ajánljuk. Pompás – és fölöttébb tanulságos! – élet-játék ez; olyan történet, ami pillanatról pillanatra képes meglepni a nézőt – ahogy a szerelem maga. A fiatal felnőttek számára nemcsak szórakoztató, de olykor igencsak megszívlelendő história fiú és lány, férfi és nő kapcsolatáról.

Az apjuk sörgyárát igazgató Heckendorf lányok szépségénél talán csak mesés vagyonuk vonzóbb – legalábbis az inasuk, Rudolf számára, aki évtizedek óta szolgálja őket, nappal a szalonban, éjjel a hálószobában. Úgy véli, mindezért tetemes rész illeti meg őt a nővérek örökségéből, amit most követelni kezd, mert világ körüli útra szeretne menni. A fanyar humorú, zenés történet itt krimibe illő fordulatot vesz...

Szophoklész Oidipusz-trilógiája Jon Fosse átiratában.A Halál Thébában az Oidipusz-trilógia lenyűgöző kortárs színpadi átirata. Jon Fosse, a világhírű norvég drámaíró esszenciává sűríti a történetet, és mindvégig fenntartja a pattanásig feszülő izgalmat. A darab érzelmeket kifejező tűpontos dialógjainak és Horváth Csaba egyedi mozgásszínházi világának találkozásából egy költői, érzéki előadás születik a stúdióban.

„Itt, a színházban bevallhatok mindent, úgysem hiszi senki egy szavamat sem. Hogy utána könnyebb lesz? A fenét. A tapstól lesz könnyebb, hogy össze-vissza hazudhatok és megtapsolnak. Vagy igazat mondhatok? Nem hiszik el, de nem is kell, a lényeg az, hogy tapsoljanak… Ezért jó a színház. Itt minden lehetek, akár még önmagam is, úgy sem hiszik el. Akkor minek hazudjak? Az nem könnyű, munkaigényes dolog, ki kell találni mindent, aztán leírni, megtanulni és úgy csinálni, mintha...” – írja Hobo.
Az a Hobo, akit a Halj meg, és nagy leszel szerepében fognak látni, az egyik legőszintébb ember, akit valaha ismertem. Őszintesége megrendítő és bátorságot adó – mondja a rendező, Vidnyánszky Attila.

“Szeretném elmondani, mi történt a polgári műveltséggel abban a tíz évben, amelynek kezdetét önkényes időszámítás nélkül az osztrák függetlenség megszűntének, az Anschlussnak napja jelenti.” A Hallgatni akartam című művet az Egy polgár vallomásai harmadik, befejező kötetének szánta Márai, 2013-ig azonban az író hagyatékában, kiadatlanul kallódott. A kéziraton 1950 szerepel befejezés gyanánt, vagyis ez a mű tekinthető Márai első, emigrációban írt, befejezett művének. Az író maga választotta kezdődátuma az Anschluss, Ausztria 1938-ban történt hitleri megszállása, mely történelmi eseménnyel Márai szerint elveszett a klasszikus Európa. A Hallgatni akartam vallomás egy értékvesztett időszakról,
egyben pontos rajza a polgári Európának és Magyarországnak, Hegedűs D. Géza felejthetetlen előadásában.

Drámaíró Napok és Színjátszó Fesztivál: Válogatás látás- és hallássérültek verseiből és novelláiból - a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége és a Békéscsabai Jókai Színház rendezésében.

Dráma egy felvonásban / 100 perc
Egy nő, három férfi, huszonkét év. Dráma egy felvonásban. Világégéstől világégésig.  Az elszakítástól a visszacsatolásig. Történik Szabadkán, a kisebbségi lét első két évtizedében. Korábbi nagysikerű előadásunkat felújítottuk  és ismét játsszuk, megújult szereposztásban.

A megtörtént eseményekre és egy szabadkai magyar polgár naplójára támaszkodó darab a maga nemében egyedülálló. Trianonról, a Délvidék szerb bekebelezéséről, majd 1941-es felszabadításáról szól. Életszerű és -szagú mestermunka, amely megmutatja erényeinket és esendőségünket, nemzeti karakterünk napos és árnyékos oldalát egyaránt. A címválasztás nem véletlen: 1918 őszén, halottak napján vonultak be a szerb megszállók Kosztolányi városába, majd 1941 tavaszának virágvasárnapján tértek vissza a honvédek – egyszerre zokogó és nevető, táncoló, ujjongó szabadkai polgárok ezreitől köszöntve.

Nylon Group produkció
A Nylon Group legújabb, Halotti Thor (Burial Feast) című előadása különböző halotti, túlvilági kultuszokra és személyes élményekre épül. A beavatási rítusokon, performance-okon és internetes challenge-eken alapuló kihívások mind állomásai a múlt feldolgozásának és lezárásának.

A társulatot vezető Eke Angéla és Márkus Sándor két éve végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, bábszínész szakon. Diploma után alapították meg a Nylon Groupot, mellyel egy új, progresszív, felnőtteknek szóló bábszínház megteremtése a céljuk. Előadásaiknak műfaja a neo-báb-flow, melyre jellemző az új bábeszközök- és technikák megalkotása, az esemény-jellegűség, a nagyon erős látványvilág, az elektronikus zene és partikultúra beemelése az előadásokba.

Joseph Halpern nemrég töltötte be a hetvenet, morcos, hirtelen haragú férfi; hajdanán kétkezi munkásként dolgozott, jó ideje azonban saját vállalkozását irányítja. (A cége kartondobozokat gyárt.)Dennis Johnson szintén hetven körüli, elegáns, kifinomult, visszafogott, választékos modorú úr; mielőtt nyugdíjba vonult, okleveles könyvvizsgálóként dolgozott. (Véletlenül sem mondaná, hogy könyvelő.)A két férfi még sosem találkozott, és egyértelműen nincs bennük semmi közös. Látszólag. Ám a találkozás elkerülhetetlen, és amikor végre megtörténik, fény derül arra is, hogy ők ketten valamiben nagyon is hasonlítanak…
Ahogy kezdik megismerni egymást, régi titkok, ötven éven át elhallgatott hazugságok kerülnek felszínre. Halpernnek és Johnsonnak sok mondanivalója akad a házasságról, az emberi kapcsolatokról, és arról, hogy milyen kevéssé ismerhetjük azt az embert, aki a legközelebb áll hozzánk.

2017. februárjában kerül bemutatásra a L'art pour l'art Társulat legújabb, sorrendben 17. önálló színházi estje, melynek címe: Halványlila gőz
Az immár 31 éve fennálló Társulat ezúttal is mindent megtett annak érdekében, hogy a nézők nevetőizmai egy percig se pihenjenek.Mindenkit szeretettel invitál egy felhőtlen szórakozást ígérő estére, a L'art pour l'art Társulat.


                

 A színdarab Shakespeare két tragédiájának – a Hamletnek és a Lear királynak – cselekményét fűzi egybe, azok egymásra rímelő viszonyait, konfliktusait összehangolva kínál egy nagyívű, a főhős ifjúkorától öregkoráig tartó, burleszk elemekkel át- meg átszőtt, ugyanakkor finom és igényes paródiát. Mindezzel együtt az irodalmi persziflázs csak kerete a műnek – a középpontban nagy emberi kérdések: a szülő-gyermek kapcsolat, a viszonzatlan érzelmek, a megfelelési vágy, az öregedéssel való szembenézés shakespeare-i pillanatainak tragikomikus újrafeldolgozása áll.
A színdarab szerkezete és nyelve is a shakespeare-i hagyományokat követi. Az első két felvonás a Hamlet zanzásított változata, ezt két rövid jelenet mint harmadik felvonás vezeti át az utolsó két felvonásba: egy, az eredeti történet fő- és mellékszálait egyaránt beépítő Lear-adaptációba. A szöveg, akárcsak az eredeti műveké, általában rímtelen jambus, ún. blank verse, melyet időnként prózában írt jelenetek, máskor énekbetétek tesznek változatosabbá. A nyelv tudatosan játszik a klasszikus mintával – sok ismert Arany- és Vörösmarty-fordításrészletet használ fel, a megfelelő módon hozzáigazítva a komikus helyzetekhez, ugyanakkor bővelkedik a mai fordulatokban, anakronizmusokban is.
A színdarab meglátásunk szerint egy harsány, abszurd, Monty Python-szerű komédiának szolgálhat alapjául. Az erős, jól játszható helyzetek, az eleven ritmus, a sokféle, hatásosan végigvitt karakter, a nyelvi humor, és Bánk bán figurájában a hazakacsintás egyaránt hozzájárulhat az előadás szakmai és közönségsikeréhez. 

Hamletet egyszerre támadja meg a kora modernitás nagy projektuma, azaz a személyesen megélt és közvetlen hit lehetősége, valamint a királyi hatalom isteni eredetébe vetett súlyos kétely. Claudiust olyan erős és közvetlen szavakkal írja le, mint a királyság gyakorlásához méltatlan embert, hogy az öreg Hamlet erőszakos halála az Isten-halállal és a megújító feltámadás lehetetlenségével válik azonossá: „S egy oly király, kihez e mostani: / Hyperion mellett szatir”.Hamlet kétségbeesett kételye azonban nem pusztán Claudiusra irányul, hanem bizony a meggyilkolt apa-Isten, a saját apja személyére is. Luther 95 tétele a purgatórium dogmájának a tarthatatlanságát hangsúlyozza (egészen pontosan a Sátán éjszakai magvetésének tartja, amivel a hittételeket megrontotta), hiszen olyan egyházi intézmény önreprezentációját látja benne, amely a hívek mesterségesen fenntartott függőségét biztosítja. Hamlet tehát a Szellemben magában is kénytelen kételkedni, hiszen az öreg Hamlet, azon túl, hogy a purgatóriumban szenved, a saját fia bosszúja révén véli megrövidíttetni saját szenvedéseit, ami semmiképpen sem tekinthető keresztény gondolatnak, sem katolikus, sem protestáns, sem ortodox értelemben.Az előállt drámai szituáció Hamletet az eszköztelen, önmaga elhívásában nem hívő megváltó szerepébe kényszeríti: a fiúnak az igazságtevés és a helyreállítás tettét kell véghezvinnie egy olyan királyság helyreállításáért, amelynek az etikai rendjében ő maga már nem hisz, legalábbis súlyosan kételkedik.Köztes-helyzet, a tiszta tragikum és a katarzis ígérete, amely az egész művet egyszerre tartja össze tökéletes egésszé és teszi szilánkossá, mint a jelentős műveket általában. Katarzis azonban nem lehetséges az éppen fennálló „rend” maradéktalan eltörlése nélkül: mindenkinek el kell vesznie, hogy az új politikai-etikai rend kihajthasson a romokon, de leginkább a néző szívében, aki a Hamletet, magát az előadást a saját helyzeteként ismeri fel; ha szerencsés.