„Szeretek filmzenét, színházi kísérőzenét, balettet írni… de a dalírástól sehogy sem lehet engem eltéríteni, a végén mindig oda lyukadok ki. Zeneszerző vagyok, aki néha elénekli a dalait.”Presser Gábor bár e cím alatt számtalan koncertet adott már, garantálható, hogy kétszer ugyanarra a koncertre nem tud beülni a kedves koncertlátogató. Erre nemcsak a hatalmas életmű – Omega, LGT, számtalan másoknak írt lemez, színházi darab – hanem „Pici bácsi” közönség iránti alázata, hihetetlen kreativitása, rögtönzőképessége és bölcs, sztoikus humora a garancia. A zeneszerző hosszú pályafutásának majd minden fejezetéből idéz majd, de nem csak a dalokat játssza, hanem kis történeteket is mesél hozzá. A koncert exkluzivitását tovább fokozza, hogy olyan, általa is nagyra becsült vendégeket hívott meg, akik önmaguk is képesek megtölteni egy-egy koncerttermet. Falusi Mariann és Szabó Tamás – ha úgy tetszik, hab a tortán – de nem csak…

„A közelkép mindent megmutat. Ilyenkor a közönség mindössze pár centiméterre van, és az arcod lesz a színpad.”
(Marlon Brando) Peggy Jarrell Kaplan, egy New Yorkban élő fényképész, aki történelmi jellegű válogatást készített a jelenkori koreográfusokról, magyar és más nemzetközi táncművészek portréit állítja ki az 1985 és 2016 közötti időszakból. A táncművészet világának ezekkel a lenyűgöző portréival Kaplan lehetővé teszi számunkra, hogy a tánc alapján ismerjük meg a táncost.A klasszikus, analóg stúdiómunka hagyományai szerint Kaplan oldalról közelít a tánchoz. Portréi tükrözik a táncot jellemző kecsességet és testtartást, mind játékos, mind komoly helyzetekben. A fényképészstúdió parányi színpaddá alakul át, és az előadásban megjelennek azok a személyes portréelemek is, amelyek utalnak egy művész munkájára.Egy művésznek azok az adottságai érdekelnek, amelyek képet adnak munkájáról, alkotó művészetének forrásáról, és úgy tűnik, hogy a portrék segítségével juthatunk közelebb ahhoz a valamihez, ami nem látható, ‒ ahogy ezt az író és művészeti kritikus Susan Sontag is megállapította. Tetszik, hogy a táncművész milyen közeli, intim kapcsolatban van azzal, amit megjelenít. A koreográfus Sidi Larbi Cherkaoui szavaival: „A táncos egyszerre a rajzoló és a ceruza.”Peggy Jarrell Kaplan: labkultur, Istanbul

 Mi az, amit elrejtünk, ami el van rejtve személyiségünk minden egyes rétege mögött? És miért pont ezeket a rétegeket kapjuk? Azért vannak, hogy kövessük vagy, hogy eldöntsük, követjük-e őket? A szenvedélyeink? A démonaink? Vagy valami teljesen más történet? 

a Dance 4 you Táncstúdió évzáró gálaműsora

Meddig tartható fenn a látszat, ha egy házasság nélkülözi a szerelmet, és pusztán anyagi érdekek tartják össze? Intrikák játéka a megcsalt férj és a fondorlatos szerető közt, amelyben az átejtett és átejtő ténykedései ellentétükbe fordítják a kívánt reakciókat. Az író az 1668-ban bemutatott műben saját féltékenységén próbált meg nevetni, és tán akaratlanul is olyan világot álmodott színpadra, melyből száműzték az őszinte érzelmeket.

Dante hétszáz évvel ezelőtt, 1321-ben, a halála évében fejezte be az Isteni színjátékot. Előadásunk Dante misztikus utazásának azt a részét mutatja be, amelyben a Poklot járja végig Vergilius vezetésével, és olyan bűnösökkel találkozik, akik nemcsak saját korukra hatottak, hanem életük és haláluk számos tanulságot tartogat az utókor számára is. Mértéktelenek, csalók, megtévedt szerelmesek, tolvajok, gyilkosok, öngyilkosok, jósok, hízelgők, nyerészkedők, viszályszítók, árulók jelennek meg burjánzó összevisszaságban a pokolbeli tájakon, köztük Dante politikai ellenfelei is (hiszen épp korának kétségbeejtő politikai helyzetén elkeseredve kezdte írni az Isteni színjátékot két évtizeddel korábban), akik akár a mi kortársaink is lehetnének. A kalandos történet különböző mozzanataihoz mindenki más-más asszociációkat társít aszerint, hogy kinek-kinek mit jelent a Pokol a 20-21. században. 

Két iskolai barátnő húsz év után újra találkozik. Nem is alakulhatott volna különbözőbben az életük, mégis van, amiben hasonlítanak egymásra, ami összeköti őket. Az egyik nem igazán akar semmit a másiktól, a másik nagyon is akar valamit. A férjéről van szó, akiről gyanítja, hogy megcsalja. A segítségnyújtásból bosszúhadjárat lesz, a negédes small talkból kegyetlen pszichothriller.
Létezik egy bizonyos darázsfajta, ami csípésével olyan erős idegmérget juttat áldozata szervezetébe, hogy az percekre lebénul. Még egy ember is. Állítólag ez a csípés okozza az egyik legnagyobb és legelviselhetetlenebb fizikai fájdalmat. Fiatalkori traumák is lehetnek ennyire fájdalmasak? Mi mindenre vagyunk képesek, hogy szabaduljunk tőlük?

Az előadás David Mamet Reunion és Dark Pony című drámáinak szövegéből jött létre. Egy apa és lánya. Mindketten felnőttek már, és húsz éve nem látták egymást. Közös emléktöredékek, kisiklott életek, a viszontlátás öröme és az újrakezdés esélytelensége. Egy vágyott család és egy váratlan találkozás története. A milliószor elképzelt, apró részletekig megálmodott viszontlátás. De lehet, hogy már csak az idők kezdete előtt, az indián mesék világában képes apa és lány újra beszélgetni egymással?

INTENSIVE WORKSHOP:
STORYTELLING: SEARCHING THE SOURCES. ON BUILDING A REPERTOIRE.
Date: SUNDAY, MARCH 19TH
Duration: 8 hours from 10.00 am to 18:00 p.m (short ½ hour break for lunch)
Dress comfortable, we will be moving around.“After nourishment, shelter and companionship, stories are the thing we need most in the world.” Philip PullmanWhether you are already a professional storyteller, an amateur one or you are aware of the wide range applied storytelling has: education, inclusion, learning languages, marketing, health, etc, or simply you would like to take a closer look at this art form, we encourage you to enroll on this intensive workshop that will take place on Sunday March 19th 2017 in the headquarters of the RS9 theatre.But, what is storytelling, anyhow?Storytelling is the oldest art form in the world. Storytelling is at the root of every art form: we think in story form, make sense of our world in narrative. Performance storytelling can be a powerful experience, both entertaining and moving. Story is also the traditional medium of communication from generation to generation, a tool for education and therapy.The programWhy Tell Stories. On the need for stories.
Choosing Stories. On repertoire.
Learning Stories. Learning about ourselves.
Telling Stories. Mirrors.
BibliographyOn Sonia Carmona
Spanish theatre director and storyteller. At the early age of 17 Sonia leaves her hometown, Granada, the city of the Alhambra, to cross the Atlantic Ocean thanks to a grant from the program Youth for Understanding. She goes to the USA for one year, but stays there for five years since she obtains a performance grant in aid to study a Bachelor of Fine Arts in Theatre specializing in acting. In 1992 she graduates from West Virginia University magna cum laude. She then returns to Spain and settles down in Sevilla where she studies theater directing at the Sevilla Theatre Institute and doctorate courses on Theatre Science at the University Hispalense.
In 1996 she launches her own theatre company, Aaiún Producciones. Sonia has directed and produced over 30 plays. In 1998 she starts storytelling and begins working on a project called: “Stories of life and experience” with elderly people. She is astonished by the work: a whole generation of silence, the generation of the post Spanish civil war. Working on this project will influence her deeply. She has worked on neighborhoods such as “Las 3000 viviendas” portrayed in the film Polígono Sur
As a storyteller she has worked all over Spain and in some of the most important festivals in Europe. She is right now collecting tales from the gipsy women of Spain, which will be published by the editing company Libros de las malas compañías. She belongs to AEDA, the Spanish Professional Storyteller´s Association where she is the Coordinator of the International Relationships commission. She is also member of the executive committee of the Federation for European Storytelling, FEST. She is FEST´s IETM delegate.
She is taking part in the project “Holocaust by bullets” with the Yahad in Unum organization. And will be developing a program in Spain to portrait through storytelling the “Porraimos”, the Roma genocide during the Nazi occupation.

monodrámaSzerbhorváth György De kiviszi haza a biciklit? című műve Krizsán Szilvia előadásában
 Lakodalmas valóságrock egy felvonásban, avagy a megmondónéni monológjaA De ki viszi haza a biciklit? című előadás rólunk szól. Mindannyiunkról. A vajdasági magyar kisemberről itt és most. Megnevettet és megríkat. És minden vajdasági kisvárosban, faluban ott a helye. Mert magunknak készítettük. Csak magunknak. Nekünk, akik itt élünk, akik itt maradtunk, vagy elmentünk és visszajöttünk, vagy csak visszajönnénk vagy épphogy elvágyódunk, elmennénk. Akik itt próbálunk meg boldogulni.Szerbhorváth György De kiviszi haza a biciklit? című monodrámáját Krizsán Szilvia játssza és rendezte.Az előadás érdekessége, hogy bár maga a mű monodráma, fellelhetők benne az egyre nagyobb teret hódító stand-up comedy elemei is

férfimeseKiss Csaba drámájának alapját nyolc Csehov-novella képezi, melyek precíz dramaturgiai érzékkel formálva, izgalmas keretbe helyezve válnak egyetlen szöveggé. A groteszk humorral és számtalan komikus helyzettel átszőtt történet műfaja: férfimese. Három vándorszínész elbeszélései fonódnak össze, s adnak hozzá újabb és újabb darabokat egy titokzatos nőalak, Irina Bikulina kirakósjátékszerű arcképéhez. Leányszöktetés és romantikus szerelem, feslettség és sírig tartó hűség - megannyi ellentmondásos szín festi e képzelt nőalak portréját, ám a kérdés – hogy mi is lett a nővel? – mindvégig nyitva marad.

játék egy részben„Három sármos negyvenes férfi keresi azt a gyönyörű, rapszodikus, szeretni vágyó, temperamentumos, egyben érzéki hölgyet, aki minden férfi szívében ott bujkál. Már-már megfoghatatlan, hogy mire képes ez a tünékeny teremtés és a férfi lelkét mennyire magával tudja ragadni.A szerelem a fontos, meg egy nagybőgőtok, ahová akár meztelenül el is lehet bújni.”Jelige: Anton rejtélyes Csehov